„Még a keresztnevünk is ugyanaz” – ismételgette. Amikor megismertem Julit, már túl volt a harmadik vőlegényén is. Ő lépett vissza mindig a házasságkötés elől menekülve.
Családjáról, női felmenőiről mesélt sokat, majd fény derült egy elfeledett régi történetre, amit kisebb detektív munka után derített ki Juli. Ugyanis anyai dédnagymamája jegyben járt vőlegényével, amikor a fiút elvitték a frontra, ahonnan soha nem tért vissza. Az anyai dédi ekkor már magzatát hordta a szíve alatt, akit leányanyaként nevelt fel becsületben, tisztességben, de nagyon nehéz körülmények között, nagy szegénységben élve. Ez a baba Juli anyai nagymamája volt.

A félelem

Amikor Julit megkérdeztem, mitől fél legjobban a házasságkötés kapcsán, azt felelte: „attól félek, hogy meghal a párom és én ott maradok özvegyen a gyermekeimmel, egyedül”.
Miután kiderült az anyai dédnagymama története és az, hogy Juli „megörökölte” ezt a félelmet a déditől, mély érzelmek törtek fel belőle, őszinte szeretettel ölelte át gondolatban a Mamit. Tisztán és világosan meglátta, hogy amitől eddig elmenekült, az nem az ő, hanem a dédije félelme volt.

A módszer

A családállítás finom módszereivel kioldottuk ezt az elakadását, helyreállítva a szeretet rendjét a családban.
Így ment férjhez Júlia, aki azóta már boldog kismama.