A kineziológiai teszt segítségével állapítottuk meg, hogy a felmenői között hanyadik generációig kell visszamennünk, hol található az elakadás, ami miatt Andi rendre elveszítette kicsinyeit. Így jutottunk apai dédnagyanyjáig, akit ugyan Andi nem ismerhetett már, mégis a nyakában hordott láncon egy régi aranyból készült csodaszép medalion őrízte emlékét.

Háborús történések

Tovább folytatva a kineziológiai tesztelést, a kérdéseinkre megtaláltuk a válaszokat. Sajnos kiderült a dédi szomorú története, ami megdöbbentő volt ugyan, mégis oly sok családállításon láttam már sajnos hasonlót.

Andi dédnagypapáját a frontra vitték harcolni, ahonnan sosem tért vissza. Sajnos a felszabadító orosz katonák nem kímélték meg a dédnagymamát, aki pár éves kisfiával tartózkodott otthonában, amikor többen megerőszakolták, miközben ő már a szíve alatt hordta gyermekét. A kis magzat az erőszak következményeként életét vesztette a nagymama méhében, majd erős fájdalmak közepette a halott gyermek megszületett, de a dédi majdnem elvérzett. A baba éppen 12 hetes volt…

A feloldozás

Amikor Andi előtt feltárult ez a történet, megértette, hogy miért is engedte el pontosan 11-12 hetesen a leendő gyermekeit, hiszen így vállalt szolidaritást dédnagymamájával. A felmenői között így tisztelgett a női sors előtt, hogy megismételte a vetélést szinte ugyanolyan fizikai tüneteket produkálva, mint a dédnagymamája.

Hálával tisztelgett előtte, megköszönve neki az életét, a családállítás módszerével feloldotta, kioldotta ezt a megrekedt energiát a női sorsközösséget pedig meggyógyította azzal, hogy rehabilitálta az őseit.

Ezután eltelt több, mint másfél év, amikor megkaptam újszülött gyermekének csodaszép fotóját.