Kati sikertörténete

A harmincas évei elején járó budapesti, több diplomás, szimpatikus fiatal nő, Kati azzal keresett meg, hogy több, mint másfél éve nem talál magának megfelelő munkát.

Hamar kiderült, hogy ugyan szülei elváltak több, mint húsz éve, de a mai napig nem beszélnek egymással. Kati az érettségi után apjához költözött, aki kitaníttatta és a mai napig eltartja. Kati azonban nagyon sajnálta édesanyját amiatt, hogy apja új párkapcsolatba kezdett, hiszen míg együtt volt a család, ő és testvérei, valamint eltartott édesanyjuk nagyon sok időt töltöttek együtt. Mivel a válás után felvették az egyetemre, evidens volt számára, hogy a jó anyagi körülmények között élő apjához költözik. Időközben anyja is harmónikus párkapcsolatba lépett.

A probléma

Ám minden alkalommal, amikor Kati meglátogatta rokkant nyugdíjas édesanyját, vagy telefonon beszélt vele, végig kellett hallgatnia azokat a célzásokat, utalásokat, mondatokat, amelyekkel anyja a volt férjét illette.
Áldozatszerepbe lépett az idősödő hölgy, aki lelke mélyén nem tudott megbékélni a válással.
Az évek teltek, Kati elvégezte az egyik, majd a másik, majd a harmadik egyetemet is, még külföldre is elment ösztöndíjasként, de csak eljött az idő, amikor kénytelen volt elkezdeni állást keresni. Sikertelenül.

A megoldás

Kati az online konzultáció során felismerte, hogy édesanyja és édesapja párkapcsolati játszmája miként hatott rá gyermekként, milyen módon helyezte magát édesanyja erőterébe és vette át tőle azokat a jellemvonásokat, életét meghatározó alapelveket, hitrendszereket, amelyek miatt saját magát is beletette az áldozatiság állapotába.

Arra a tipikus oldó mondatra, miszerint: „nem baj anya, ha te nem vagy boldog, bebizonyítom, mennyire szeretlek, én sem leszek az…”, zokogásban tört ki és hosszú percekig ismételgette, hogy ezt ő eddig miért nem látta meg?

Megértette munkanélküliségének ezt az okát, meglátta, hogy szolidaritásból és szeretetből, odatartozásból teljes egészében felvállalta édesanyja áldozati energetikáját, hogy bebizonyítsa, mennyire szereti is őt. Közösen kioldottuk ezt a problémát, kiegyenlítettük a családi energetikai hiányokat a családállítás módszerével.
Aztán elköszöntünk egymástól azzal, hogy értesít, ha munkát talál. Így is lett, pontosan 1 hónap múlva hívott fel azzal a csodás hírrel, hogy megtalálta és már dolgozik is.

A „láthatatlan” akadály

A családállítás módszere képes rátalálni ezekre a „láthatatlan” akadályokra, családi mintákra és kioldani azokat, így megszabadulunk a korlátoktól, beindul az élet áramlása.

Az emberek személyes kiteljesedésének része a pénz beáramlása is. A megfelelő pénzügyi biztonság megteremtése során sokan láthatatlan akadályokba ütköznek, amelyek korlátozzák a fejlődést, a haladást a családban. Ezek az akadályok gyakran a családtörténetünk mélyén fakadnak, és ún. generációs mintákként nyilvánulnak meg, ami azt jelenti, hogy generációról generációra öröklődnek, így akadályozhatják a
gazdagság és jólét megteremtését vagy megtartását.
A családállítás módszere képes rátalálni ezekre a mintákra és kioldani azokat, így megszabadulunk a korlátoktól, valamint több pénzt és bőséget teremtünk meg életünkben.